Kötődünk emberekhez, emlékekhez és tárgyakhoz, melyekkel kapcsolatos minden érzésünk, kollektív narratívánk befolyásolja, hogy milyen módon folytatjuk életünket. Mitől válik eldobhatóvá egy ruhadarab vagy kapcsolat az életünkben? Képesek vagyunk kinőni a kötődéseinket ugyanúgy, akárcsak a régi ruháinkat? Na és persze: hogyan kezeljük a változást? Vannak dolgok, amelyek rajtunk kívülállóak, amelyeken nem tudunk változtatni, így érdemes mérlegelni, hogy megéri-e energiát fektetnünk beléjük.
A Kötődéseim egy személyes terápianapló, amelyben olykor saját, megélt helyzetekből kizoomolva, kívülállóként tekintettem rá az életemre, egykori döntéseim okára, következményeire, személyiségem alakulására. Szemlélődéseim közben megértettem, hogy az engem körülvevő emlékhordozó tárgyak – így akár ruhák – hogyan akadályozhattak vagy segíthettek utam során. Ez a kötet nemcsak rólam és nemcsak nekem szól, hanem mindenkinek, aki az önfeltárás útján jár, vagy épp útra készül. Divatújságíróként és divatszakértőként pedig nem tehettem mást, mint tárgyakból – így például többek között ruhákból – épített keretbe helyeztem könyvem mondanivalóját, miközben annak egyetlen oldalának befogadása sem követeli meg korábbi könyveim ismeretét. Kellemes utazást!
A divat mindig fontos szerepet töltött be az életemben, hiszen már gyerekként is az önkifejezés egyik legfontosabb eszközeként tekintettem rá. Nyolc éve, az egyetemi éveim alatt indítottam el saját blogomat, egy nagyon inspiráló kortárs divat tematikájú gyakornoki pozíciót követően, majd idővel a saját felületemen is egyre nagyobb teret nyert a magyar divat, a tervezők és az alkotásaik mögött rejlő üzenet és filozófia.
Divatújságíróként azóta a kortárs magyar divat lett a szakterületem, miközben a nemzetközi divathetek során folyamatosan fejlesztem magamat. Az elmúlt években megannyi tehetséges tervezővel volt alkalmam dolgozni vagy csak egy finom kávé mellett beszélgetni a műhelyükben. Hiszek a hazai divat erejében, na és persze abban is, hogy együtt sokkal nagyobb sikereket érhetünk el.
Írásaim és a sokszor ehhez kapcsolódó fotózások mellett igyekszem a következő kreatív generációt is ennek jegyében oktatni a Budapesti Metropolitan Egyetem állandó előadójaként, valamint a Werk Akadémia divatszakértő képzésének szakvezető mentori pozíciójában.
Eddig megjelent könyvei: