Amire csak a fák emlékeznek

Hogy mennyi minden történhet egyetlen udvarban, a láthatárig tartó tájban vagy egy házban, azt akkor tudjuk meg, ha elolvassuk Kopriva Nikolett verseskönyvét. Ebbe a térbe még egy privát tenger is belefér, és még Walt Whitman is betéved. Csak a végtelen magány türemkedik ki belőle. Letisztult költészet ez, kevés ornamentikával, de fájdalmas érzelmi töltete letaglózó, gondolatisága pedig gyönyörködtető. Erre mondjuk, hogy szép.

Kopriva Nikolett 1996-ban született Kisvárdán, de a kárpátaljai Munkácson nevelkedett. A Debreceni Egyetem szabad bölcsészet szakán diplomázott, majd esztétikából szerzett mesterfokozatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2015 óta publikál, művei megjelentek A tökéletes zártság egyetlen pillanata című antológiában, valamint az Év versei 2020-as kiadásában. 2019-ben az Irodalmi Jelen debütdíjával tüntették ki, 2020-ban Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíjban részesült. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. Ez az első kötete.