A végtelen tükre mintegy napló, összefoglalás, a nagy mûvész elõdök tisztelete és a mai kortárs írók, festõk, fényképészek, tudósok, zeneszerzõk dicsérete az ünnepben, vagy siratása az elmúlásban. Benne az élet köszöntése, az élet bíztatása, barátok elvesztése és emlékezetük mindannak tükre, ami alkotásban körülvesz minket: a költõ szemével. Radnóti Miklóstól Esterházy Péterig, Konok Tamástól Hantai Simonig, Petrovics Emiltõl a tudós Szentágothai Jánosig, s a centrumban a nagy elõd, József Attilától a költõ saját ars poeticájáig és a hazaszeretet számos megfogalmazásáig. Hogy lát a költõ? Hogy érzékel, hogy figyel, hall, s mindebbõl mit ad vissza? ennek könyve A végtelen tükre.
Arról, hogy a költõ hova születik, milyen természeti és társadalmi körülmények között kell élnie, nem sokat tehet. A költõ legfontosabb tulajdonsága az élet-hit szépsége és szeretete. Ez az a kettõs foglalat, amelyben a mûnek meg kell valósulnia. A lehetetlen, a szép vagy a jó, vagy az alig elviselhetõ, a szenvedés és a szeretet, a lét minden állapotának megjelenítése és kivallása. A költõ se lehet több mint a világ, hiszen a költészet lényege és varázslata az a világ, amelyben született, az öröm és a tisztaság vallomása és vállalása, egyszóval a teremtés maga, minden fájdalmával és gyönyörével. A költõnek hinnie kell a létet, és szeretnie kell azt a valóságot, amelybe született és azt a világot, amely végül is mulandóságával egyszer majd végleg betakarja. A költõ legfontosabb tulajdonsága ez a szeretet, hisz ez a szeretet teszi töprengõ homlokára fénylõ tenyerét. Hitét a megmaradásban, bizalmát a teremtõ idõben, hisz maga se más, mint a teremtett idõ, mint a hûség abban a létben, amely anyagával és természetével körülveszi, létének jelentést ad és bizalmat a megmaradásra. vallja Juhász Ferenc új könyve születése kapcsán.