A magyar nép élce (e-könyv)

„A humor csak szabadelmû és felvilágosult népek tulajdona. Nemzetek, akik szeretik kimondani az igazságot, mikor nyíltan nem lehet, képes beszédben, tréfa színe alatt is, akiknek szelleme azon önállóságra jutott, ahonnan a jót a rossztul nem csupán a hagyományos hit, hanem saját ítélõtehetség tudja megkülönböztetni, akik a világosságnak szemébe mernek nézni, azoknál otthonos a humor. Kínában kevés nyoma a humornak. Régi évkönyvekben egész halmazát fedeztem fel azon jegyzeteknek, mik kínai népmondákból gyûjtettek össze: hogyan talált Konfucse a pusztában egy kutat, melybõl szomjas levén inni akart, de miután megtudá, hogy azt zsiványok kútjának híják, ott hagyá és szomjan odább ment, – másutt a kínai bálványisten hogy engedi magát az áldozatok hulladékaival kielégíttetni, míg azoknak javát az áldozó magának tartja, – mint utálja a tengeri szellem a pecsenyeszagot? – hogy készíttetett Kao Ti császár kövekbõl hadsereget, miután élõ népét az ellenség és az elemek elpusztíták, – hogy viszik fel a kínait halála után hosszú varkocsánál fogva az égbe? – hogy veri meg a házi bálványistent a kínai kereskedõ, mikor veszteségben van? – mindezek nekünk elég humorisztikus dolgok, de ott egész komolysággal vannak följegyezve, s nincsenek igényeik a kedvderítésre. Az sem humor, mikor a karaibok lakója, egy misszionáriusnak e kérdésére: ismerted-e a derék páter Barnabot? –azt felelé: ismertem, ettem belõle. Az Ezeregyéjszaka regéi között már sok helyütt tûnik fel humorisztikus alapgondolat, mentül közelebb esik a mese az uratlan pusztákhoz, s aként enyészik el e színezet, amint közelebb jár a kalifák trónjaihoz. Az arcra boruló nép nem enyeleg, a heréltek között nincsen tréfa…”