A kalózkirály - A varchoniták (e-könyv)

„A kalózok démoni vakmerõséggel csaptak a brigantine mellé, melynek védõi még mindig néma mozdulatlanságban vártak rájuk. Azon pillanatban, mikor a horogkarmok a párkányba vágódtak, Rolls egy intésére megdördült egyszerre a tengerészek sortüzelése, mire a füst eloszlott, a két hajó már szorosan egymáshoz volt kapcsolva, a lövés néhányat leölt a kalózok közül, a többiek, félrerúgva társaik holttestét, iparkodtak a brigantine bordáin felmászni, nem törõdve a rájuk irányzott lövésekkel. Pillanat múlva férfi férfi ellen küzdött, szemtõl szemben, karddal és késekkel. Dühvel támadt az egyik, hidegvérrel védte magát a másik, egyik sem félve a fegyvertõl, s nem törõdve sebeivel.” (A Kalózkirály – részlet) A trón mennyezete is tiszta fehér volt, körülfûzve zöld levélkoszorúkkal. E népek minden fényûzése a tisztaságban állott. , A tárogató-hangok jelenték, hogy a khagán jõ. , A nép tolakodva nyomult elé. Az üdvkiáltástól reszketett az ég. Dalma arca halovány volt, és mosolygott. Az az eltitkolt szenvedély mindig halványabbra festette azt, de az öröm, mely lépteit fogadta, mégis visszasugárzott rajta, s mentül fehérebb volt az arc, annál fényesebb volt rajta a mosoly. A nép tódulása nem engedte õt elõre haladni. Aki egyszer meglátta, nem tudott tõle megválni. Az emberek meg voltak bûvölve tekintetétõl, senki sem tudott számot adni róla, miért szereti õt oly nagyon? Végre levették õt lováról, s palotája kapujától kezdve egész a sorompókig a nép feje fölé tartott pajzsain, mint egy érchídon kellett végighaladnia. (A Varchoniták – részlet)