Jogot, mert emberek vagyunk

Jogot, mert emberek vagyunk - ezekkel a szavakkal fordultak 1848. július 24-én Magyarország és hozzákapcsolt tartományokbeli izr. lakosok megbízottjai a júniusban megválasztott népképviseleti országgyűléshez. Követeléseiket elsodorta a nemzet akkor fontosabbnak tartott érdeke, az Ausztriától való függetlenség. A politikai érdek előbbrevaló volt, mint a jogrend polgári modernizációja.
A jelen tanulmánygyűjtemény, három évtized elszórtan megjelent, eddig kötetbe nem gyűjtött írások, a magyarországi zsidók történetét mutatja be esettanulmányokban. Vulgáris stílusban jelzek néhány témát, amelyeket a cikkek egyáltalán nem vulgáris módon tárgyalnak. Ki az örököse egy Buda keresztény ostromában (1686) meghalt csecsemőnek, az apa vagy az anyai nagyapa? Hány Jeruzsálem van Európában? Érdemes-e zárt nemzeti piacot létrehozni (Védegylet), vagy inkább a zsidókat, akiknek hasznos külföldi összeköttetéseik vannak, kellene bevonni a nemzetgazdaságba? Hogyan készítette el egy nyomda a zsidók legendás egyiptomi megmenekülésének forgatókönyvét az 1930-as évek fenyegetettségében? Mi tartalma lehet az asszimilációnak, ha a többségi társadalom megkívánja a nyelvi, ethnikai, vallási kisebbség teljes alkalmazkodását, de nem tűri meg a másfajtákat, mert belülről bomlasztanák a nemzetet? Kell-e államegyház a szekuláris világban, és kik azok, akik akarják? Miért éppen Bécs volt az oka a magyarországi antiszemitizmusnak?
Tempora mutantur: az idővel együtt változik a múlt, a történelem jelentése is. Nem a források, az események, hanem az, amit ma veszünk észre bennük. Mai helyzetünkből nézve élesebben látjuk, milyen döntések előtt álltak régi korok emberei. A tősgyökeres magyarság a 18-20. században nem tekintette a nemzet, az ethnikai nemzetként definiált társadalom részének a másféléket: zsidókat, cigányokat, jövevényeket. Önépítő lendületében a nemzetállam lezárta határait előlük, nem tűrte a másféleséget nyelvben, szokásokban, nem tűrte sem a személyt, sem az összetartó kisebb közösségeket. Ez van ma is. Körbetekintve pedig látjuk, van, ahol a magyarokkal van baj. A zsidók kérelmének teljesítését 1848-ban nemzeti érdekből halasztották, csak a kiegyezés (1867) adta meg jogaikat, és hogyan?, és meddig? Tiszaeszlár, zsidótörvények, és aztán egyrészt a sötét, közönyös hallgatás, másrészt a menekülő felejtés. Alig több mint három évtizede próbálunk beszélni a részletekről. A 19-20. századi zsidó történelem mutatja a mintázatot (paradigma), amelyet napjainkban a bezárkózó nemzetállamok követtek, követnek kisebbségeikkel szemben. Százhetvenöt év után még mindig megállnak az egykori izr. képviselők szavai. A jog- és esélyegyenlőség egy politikai kommunitásban (állam) jár mindenkinek, aki benne él: mert emberek vagyunk.