• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Az igazság bajnoka
ISBN: 9789634481966
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 0
Kategória

Az igazság bajnoka

0 (0)
Titus King feketén-fehéren látja a világot, számára kizárólag jó vagy rossz létezik. Még tinédzserként elhagyta a családját, hogy esélye legyen egy jobb életre. Azonban az ország egyik legveszélyesebb városában rendőrtisztként dolgozva rá kellett ébrednie, hogy itt szinte minden a szürke valamely árnyalata. Egy új bűnöző feltűnése a Pointban véres leszámolással és pusztítással fenyegeti a várost, Titusra pedig még a törvény betartatásánál is fontosabb feladat vár: meg kell védenie a szeretteit. Már így is meggyengült erkölcsi tartását próbára teszi egy újabb kísértés, mikor visszatér a városba a gyönyörű és titokzatos Reeve Black. A lány legalább olyan veszélyes, mint a gonosz, aki el akarja pusztítani a Pointot, mert Titusnak szüksége van rá – méghozzá nem pusztán szakmai okokból. Reeve jól tudja, mennyire halálos a Pointra leselkedő új veszély, mégsem menekül el, inkább segíteni akar. Sok mindent kell jóvátennie, és talán a szívdöglesztő zsaru az egyetlen ember, aki mellett megtalálhatja a lelki békéjét. Miközben az egész város a közelgő nagy leszámolástól retteg, Titus és Reeve a tűzvonalban állnak és elszántan harcolnak.
Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Jet - Marked Men 2.
15%
Jay Crownover

Borító ár:

Akciós ár:

2 719 Ft
Kosárba
Rome (Marked Men 3.)
15%
Jay Crownover

Borító ár:

Akciós ár:

3 399 Ft
Kosárba
Rule (Marked Men 1.)
15%
Jay Crownover

Borító ár:

Akciós ár:

4 249 Ft
Kosárba
Marked Men - Tetovált srácok (Marked Men 1. Rule)
15%
Jay Crownover

Borító ár:

Akciós ár:

4 249 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Puccs Moszkvában - Putyin végnapjai - André Calvi visszatér
15%
Frei Tamás

Borító ár:

Akciós ár:

5 524 Ft
Kosárba
A hűség pokla
15%
Anne L. Green

Borító ár:

Akciós ár:

5 099 Ft
Kosárba
Törött szárnyakkal - Biztos menedék 2.
90%
Anne L. Green

Borító ár:

Akciós ár:

500 Ft
Kosárba
A téboly otthona (eredeti borítóval)
30%
Freida McFadden

Borító ár:

Akciós ár:

4 549 Ft
Kosárba
48 óra
15%
Steve Cavanagh

Borító ár:

Akciós ár:

5 609 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard