• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
India útja (e-könyv)
e-könyv
ISBN: 9789636440565
Megjelenés: 2024
Oldalszám: 228
Formátum: e-könyv
Kategória

India útja (e-könyv)

0 (0)

A 2008-as globális pénzügyi válságtól a 2020-as koronavírus-világjárványig terjedő bő évtizedben tanúi lehettünk a világrend átalakulásának. A nemzetközi kapcsolatok és annak szabályai továbbra is a szemünk láttára változnak, a nagyhatalmi erő kritériumai nem azok, mint régen, a világ pedig egy soha nem látott multipoláris logika szerint formálódik. 
Szubrahmanjam Dzsajsankar több évtizedes, diplomataként a világ üzleti-politikai csomópontjain szerzett tapasztalatai alapján reflektál ezekre a változásokra, vizsgálódása középpontjában Indiával. Higgadtan és elemzői szemlélettel taglalja, Indiának mint erősödő hatalomnak milyen kihívásokkal kell megbirkóznia a megváltozott nemzetközi környezetben, s felvázolja azt a nemzeti érdekek érvényesítése és a globális felelősségvállalás által kijelölt utat, melyen haladva visszakövetelheti az őt megillető helyet a világ színpadán. 

„Miközben India felemelkedik a világban, nemcsak egyértelműen körül kell határolnia az érdekeit, de hatékonyan kommunikálnia is kell azokat. Jelen könyv ehhez kíván hozzájárulni, illetve ahhoz, hogy őszinte párbeszéd alakuljon ki az indiaiak között – és az se baj, ha ezt a világ is meghallja!” 

Dr. Szubrahmanjam Dzsajsankar pályafutása hivatásos diplomataként több mint negyven évet ölel fel, csúcspontját 2015 és 2018 között betöltött külügyi államtitkársága jelentette. Ezt megelőzően, 2009 és 2013 között Kínában, majd Obama elnöksége idején Washingtonban volt nagykövet. Diplomataként különböző beosztásokban dolgozott Moszkvában, Washingtonban, Colombóban, Prágában, Budapesten és Tokióban. A külügyminisztériumban 2004 és 2007 között az Amerika-főosztály élén, 1993–94-ben a Kelet-Európa-főosztály igazgatójaként tevékenykedett. Diplomatakarrierje után, 2018–19-ben a Tata óriásvállalatnál töltött be vezető pozíciót, majd visszatért a politikába, s 2019 májusa óta India külügyminisztere. E könyv szakmai körökben, konferenciákon és üzleti fórumokon elhangzott előadások gyűjteménye, amelyből megérthetjük, milyen érvek és viták mentén formálódik napjaink indiai külpolitikája, és megismerhetjük, mi volt és mi lesz a jövőben India útja. 

Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard