"Jártomban-keltembem sok mesét hallottam" mondja el magáról a gyermekeknek az ifjúság körében is népszerû írónõ -, volt olyan köztük, amit szinte készen találtam. Kaliforniában, a kõvé vált erdõben, a szoborrá vált fák kísértõ csendjében, a fák történetét hallani véltem, Dél-Amerikában az óceán partján a delfineket figyeltem, és közben találtam ki a jó szokásból embermentõ delfinek ismeretében a delfinleány történetét. Észak-Amerikában a kisunokám mesélte el nekem a vándorló ház anekdotáját. Kelet-Afrikában volt egy jó barátom, fehér hajú néger, a Velike. Mennyi mesét mondott! »Mind az én meséim - jelentette ki, aztán hozzátette: -, lehet a tied is.« Kisgyermek koromban erdélyi hazámban nagyanyám talált ki számomra meséket, egy székely asszony mondott csodás történeteket meg egy román hegyi pásztor. Ezeket a történeteket nekem mesélték. Így vált Ignácz Rózsa kötete két csoporttá, a mesék egy részét a világot járva gyûjtötte, másik részét gyermekkorából hozta, valamennyit gyönyörû magyar nyelven, élvezetes stílusban mondja tovább gyermekolvasóinak.