A nagy parázna szemtanúja (e-könyv)

János, a patmoszi látnok, a Jelenések Könyvében „A nagy parázná”-nak nevezi Rómát, amelynek szörnyûséges hírei az akkori ismert világ valamennyi táján utálkozást és borzalmat keltettek. Errõl, ugyanerrõl a Rómáról, császári udvarának bûneirõl és paráznaságáról írta Tacitus halhatatlan történelmi híradását, és ennek a kornak bûnözõ, olykor elmebeteg császárairól jegyezte fel nem sokkal késõbb Suetonius nevezetes pletyka- és anekdotagyûjteményének hol mulatságos, hol hátborzongató történeteit. – Nos, a mai író – aki a klasszikus remekmûveknek is, a klasszikus mendemondáknak is lelkes olvasója, Szent János apokalipszisének, Tacitus történelmi mûveinek, Suetonius életrajzainak és mellettük a kor divatos filozófiai mûveinek újraolvasása után, megpróbált kitalálni egy alakot, aki annak az idõszaknak bûneit és paráznaságait saját szemével, közelrõl láthatta, de szerencsésen túlélte, hogy utána felidézhesse mindazt, aminek tanúja volt. Ez a szemtanú olyan ember, aki jól lát, de õt nem veszik észre, jelentéktelen külsejû, csúnya kis írnok a császári palota hivatalában. Szerencsétlen külseje a szerencséje. A szépek, a daliásak, a látványosak – akár bûnösök, akár ártatlanok – belepusztulnak a történelem kavargásába. Az okos és mûvelt jelentéktelenek legyõzhetetlenek, õk a túlélõk, õk a szemtanúk. Az õ „alulnézetében”, mint politikai, bûnös és erotikus kalandok sorozata vonul itt az olvasók elé Caligula, Claudius és Néró vérgõzös és cselszövényes, orgiákkal és tömeggyilkosságokkal teljes két évtizede. (Hegedüs Géza)