• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Elvesztett illúziók - megtalált történelem
ISBN: 9789632763804
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 620
Kategória

Elvesztett illúziók - megtalált történelem

0 (0)
Könyvemet egy elkövetkező új nemzedéknek ajánlom. Balassa Péter esztéta és irodalomkritikus három évtizeddel ezelőtt azt üzente a mi nemzedékünknek, hogy „Ne hagyják, kérem, hogy a fejük fölött kibontakozzon valamiféle küzdelem a lelkükért – válasszanak, szelektáljanak bátran és szuverén módon. Ezért hangsúlyozom, hogy nekünk, idősebbeknek egyéb dolgunk nincs, mint hogy leküzdjük saját agyonkomplikált, agyonreflektált, csupán kényszerűségből és jó ízlésből toleráns, valójában nem demokratikus reflexeinket, és máris átadjuk a gyakorlati munkát, irányítást Önöknek. Be kell látni, hogy mi már foglyok vagyunk. Önök nem. Le kellene mondani még az árnyékhatalomról is, alkalmatlanságunk okán.” Ma, amikor kiderült, mi is múltunk foglyai vagyunk, és ebből mi sem tudtunk kitörni, így a mi alkalmatlanságunkra is fény derült, én sem tudok okosabbat mondani, mint Balassa Péter egykor. Illetve talán mégis: szerintem ugyanis egy elkövetkező nemzedéknek két dologra kell igazán figyelnie. Mindenekelőtt sokkal jobban tisztában kell lenni történelmünk eddigi zsákutcás megoldásaival, a magyar társadalom valós helyzetével és mindenbe belenyugvó természetével, valamint előre ki kell dolgozni ezek elkerülésének módozatait. Továbbá nem szabad hagyni, hogy egy politikai akarnok újra ellopja a jövőnket és az álmainkat.
Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
Klevei Anna
15%
Alison Weir

Borító ár:

Akciós ár:

4 241 Ft
Kosárba
A szív iránytűje
15%
Sarah Ferguson yorki hercegné

Borító ár:

Akciós ár:

4 241 Ft
Kosárba
Az önkéntes
15%
Jack Fairweather

Borító ár:

Akciós ár:

3 654 Ft
Kosárba
Szásenyka
15%
Simon Sebag Montefiore

Borító ár:

Akciós ár:

5 099 Ft
Előjegyzés
Hódítók
15%
Roger Crowley

Borító ár:

Akciós ár:

4 249 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(Hétfő - Kedd - Szerda: 10-14,
Csütörtök: 9 - 15)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard