Baudelaire (e-könyv)

„Ez a költõ, akit sátáni természetûnek igyekeznek beállítani, az irodalmilag vett rossz és az erkölcstelen szerelmesének, ez a költõ a legnagyobb mértékben fogékony volt a szeretet, és csodálat érzéseire.” , (Théophile Gautier) „Talán helyénvaló lesz, miután két arcképet is adtunk az ifjúsága virágjában s ereje teljében lévõ Baudelaire-rõl, ha úgy is leírjuk õt, amilyen élete utolsó éveiben volt, mielõtt a kór kinyújtotta volna feléje kezét s pecsétet nyomott ajkaira, melyek nem szólaltak meg többé a földi világban. Arca lesoványodott s mintegy átszellemült, szemei megnagyobbodtak, orra finoman élezettebbé vált s keményebb formát öltött, ajkai rejtelmesen csukódtak egymásra, s szorításuk szarkasztikus titkokat látszott rejteni. Az arcszín egykor élénkpiros árnyalataiba a szikkadás vagy fáradtság sárga foltjai elegyültek. Homloka pedig, gyöngén kopaszodva, megnagyobbodott s mintegy tömörebbé vált, mintha valamely különösen kemény márványba faragták volna széles síkjait. Selymes és finom, hosszú haj, ritkulva már és csaknem teljesen fehéren, keretezte ezt az egyszerre öreg és fiatal arcot, csaknem papos kifejezést adva neki…” (részlet)