A láthatatlan ember 1902-ben jelent meg. A könyv a görög ifjúról, Zétáról szól, aki urával, Priszkosz rétorral Atilla hun uralkodó Tisza menti városába érkezik, hogy a Keletrómai Birodalom és a Hun Birodalom helyzetérõl tárgyaljanak. Zéta azonban megpillant egy hun leányt, Emõkét, aki iránt olthatatlan szerelemre lobban a szíve, s ez minden szereplõ számára számos kaland és élmény forrása lesz. (Wikipédia)Kérdezzétek Konstantinápolyban: ki ismeri Zétát?
Mindenki azt mondja:
- Én is.
És némelyek hozzáteszik:
- Könyvtárosa õ a császárnak, és barátja a jeles Priszkosznak. Bölcs és becsületes ember. A szíve arany.
Hát én volnék az a Zéta. S bizony mondom: nem ismer
engem senki. Igaz, hogy könyvtárosa vagyok a császárnak, és hogy
Priszkosz szeret engem, de bölcs ember nem vagyok. A becsületem se folt
nélkül való. És hát emberszeretetrõl szólhat-e az olyan, aki ölt?
Öltem. Embert öltem, nem is egyet: százat. Loptam is,
csaltam is. Mindezt megírtam ebben a könyvemben, mintha gyónnék. A
bölcsességemet is megítélhetik ebbõl, vagyis a bolondságomat, amelynél
nagyobbat ember még nem követett el ezen a világon.
Azután mondják meg majd õk is, hogy ismertek-e engem.
Dehogy ismertek! Az állatok ismerik egymást, az ember nem. Még
Dzsidzsia sem ismer engem, pedig feleségem és õrzõangyalom, s nyitva
elõtte fiókom és szívem egyaránt. De azért nem ismer. Az embernek csak
az arca ismerhetõ, de az arca nem õ. Õ az arca mögött van. Láthatatlan.
Egy leány tanított erre engem.