„Könnyed, romantikus és szórakoztató.” – Szellemes lányok podcast és blog
Egy nyár Izlandon
Evelin nem az a típus, akit csak úgy félre lehet állítani, vagy akár meg lehet törni. Még akkor sem, ha teljesen kilátástalannak tűnik a helyzete. De az ember nehezen talál a felszínre, amikor a feje felett összecsapnak a hullámok. A lány ezért úgy dönt, külföldre utazik barátnőihez. Azt reméli, hogy ott majd sikerül új erőre kapnia.
Hiszen Izlandon minden annyira más. Az emberek, a kultúra, a táj, az ételek… Na jó, az ételek legalább annyira szörnyűek, mint az időjárás, ő azonban hiszi, hogy a földöntúli csodavilág kárpótolja majd mindenért. Nem is tévedhetne nagyobbat. Mert a sors nem arra viszi az úton, amerre haladni akar.
Belebotlik a világ legelviselhetetlenebb fickójába, Arnalba, aki ráadásul minden pillanatban meg akarja keseríteni az életét. A heves szócsatáik közepette mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Evelin pedig azon kapja magát, hogy kezdi megkedvelni a férfit.
Kettőjük viszonya akkor válik igazán bonyolulttá, amikor Arnal is vonzódni kezd a lányhoz. Hiszen a férfi felborít mindent és szétzúzza a terveit, ugyanis mellette jön rá, hogy eddig rossz álmokat kergetett.
De a vágy és a valóság között nehéz megtalálni az összhangot. Vajon nekik sikerül?
A rendkívül sikeres Tiéd a főszerep-sorozat szerzője, K. M. Holmes regénye egy varázslatos tájra csábít minket, ahol a sors újraírja vágyainkat.
K. M. Holmes álnéven író magyar szerző. Valódi neve: Károly Melinda.
Miskolcon, 1981.03.26-án született és a mai napig ott él. Az általános iskola után kereskedelmi szakközépiskolába járt, majd végzettségének megfelelően a kereskedelmi ágazatban helyezkedett el, és üzletvezető-helyettesként dolgozott. Azonban hét év után teljesen más területre sodorta az élet és bírósági végrehajtó jelölt lett belőle.
2020-ban jelent meg az első regénye Tiéd a főszerep címmel. A könyv könnyed, laza, humoros és megállíthatatlanul zajlanak benne az események. Romantikus, ugyanakkor az erotika is jelentős hangsúlyt kapott benne. Különlegessége, hogy három szemszögből követhetjük benne az eseményeket, így a szereplőket még közelebb hozza az olvasókhoz. De a történet itt nem állt meg, mert három részes sorozattá nőtte ki magát, melyek különálló kötetként is megállják a helyüket.
A Neked megadom magam című regényében már megmutatta az olvasóknak, hogy keményebb talajon is megállja helyét, hiszen elhagyta a hollywoodi, csillogó miliőt és belehuppant a maffia sötét világába, ami a Dario című könyvében teljesedett ki igazán.
„Az írás számomra több, mint hobbi. Maga a kiteljesedés. Nagyszerű érzés rátalálni arra a dologra, amit az ember teljes szívvel és szenvedéllyel csinálhat. Az írás nekem pont ilyen, melyet soha nem akarok abbahagyni, hiszen a fantáziavilágomban végeláthatatlan a kiírásra váró történetek sora. Minden vágyam, hogy az olvasóknak is szárnyakat adjak és elvihessem őket ebbe a sejtelmes világba.”
Eddig megjelent könyvei:
Tiéd a főszerep (2020)
Miénk a pillanat (2020)
Enyém a végszó (2021)
Neked megadom magam (2021)
Dario - a veszteség ára (2022)
Novellái:
Mason
Teljesen a tiéd
A végszó után
Facebook: https://www.facebook.com/K.M.Holmes.szerzo
Instagram: https://www.instagram.com/k.m.holmes/?hl=hu