• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
A velencei sárkány
ISBN: 9789634191094
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 320
Kategória

A velencei sárkány

0 (0)

A tizenharmadik század végén járunk, és Velence pont olyan, mint ma: olasz és vizes. Cordelia ide küldte Tarsolyt, hogy a nevében is ellenezze a készülő keresztes hadjáratot. Csakhogy bizonyos kalmárok és katonák érdeke nagyon is a háború felé húz, és jaj annak, aki az útjukban áll.

Tarsoly ezúttal idegen földön idegen szokások között próbálja megállni a helyét, s miután ádázul életére törnek, bosszút forral, felhasználva mindent, ami keze ügyébe kerül: pénzt, fekáliát és még egy titokzatos vízi lényt is, melynek kéj- és étvágya kielégíthetetlen. Szerencsére akadnak segítői is a szép Jessica, az uzsorás Shylock lánya, és Othello, a vitéz mór személyében, így miközben folyik a vér, azért szerencsére jócskán folyik a bor is, és a testrészek mellett a poénok is folyamatosan repkednek.

Christopher Moore a Bolond után folytatja a Shakespeare-kánon felforgatását. Fenekestül. A velencei kalmárt és az Othellót ötvözve fergeteges regényt rittyentett kapzsiságról, bosszúról, árulásról és egy félelmetes, fatális, ám feminin tengeri szörnyről.

  • „Akik élvezték a Bolond könyörtelenül vicces rétegeit és a Te szent kék! történelmi szeszélyességét, azok jócskán megtalálják a számításaikat ebben a könyvben is. Amerika egyik legeredetibb humoristája most sem okoz csalódást.”

Green Man Review

  • „Moore ötletes történetmesélése, trágár prózája és elképesztő szójátékai sikeresen gyúrnak egybe két klasszikus tragédiát egy vérlázítóan nevetséges komédiává.”

Publishers Weekly

Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Bolond
27%
Christopher Moore

Borító ár:

Akciós ár:

2 394 Ft
Kosárba
Lestrapált lelkek
27%
Christopher Moore

Borító ár:

Akciós ár:

2 540 Ft
Kosárba
Mocskos meló
15%
Christopher Moore

Borító ár:

Akciós ár:

2 958 Ft
Előjegyzés
Noir
27%
Christopher Moore

Borító ár:

Akciós ár:

2 467 Ft
Kosárba
Ördögöd van
27%
Christopher Moore

Borító ár:

Akciós ár:

2 394 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Milyen anya az ilyen? - Állítsátok meg tökéletes anyut!
60%
Spira Eszter Mirjam

Borító ár:

Akciós ár:

2 000 Ft
Kosárba
Boldogságtól ordítani - A 100 legszebb veszekedés a kezdetektől napjainkig
80%
Bálint Ferenc

Borító ár:

Akciós ár:

1 000 Ft
Kosárba
Szerusz világ (Ambrózy Báró Esetei 5.)
27%
Böszörményi Gyula

Borító ár:

Akciós ár:

2 919 Ft
Kosárba
Felelős alkoholista - Túlélési tanácsok világjárvány esetére
89%
Bálint Ferenc

Borító ár:

Akciós ár:

500 Ft
Kosárba
A ″Lesz*rom″ rafinált művészete - A tökéletes élet tökéletlen megközelítése
27%
Mark Manson

Borító ár:

Akciós ár:

3 284 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard