• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Rejtély az Open Air Hotelben (e-könyv)
e-könyv
ISBN: 9781310215162
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 200
Formátum: e-könyv
Kategória

Rejtély az Open Air Hotelben (e-könyv)

0 (0)

„A fiú lekecmergett a ló hátáról. Valóban jól esett járkálnia egy kicsit. - Szóval itt feküdt? – kérdezte Benedektől. Azt a kijelölést nézte a fűben, ami az áldozat helyét mutatta. A fiú érdeklődve nézett szét a terepen. Benedek ötlete volt, hogy járják be ezt az utat, amit az áldozat megtett. Attila örült, hogy láthatja a helyszínt. És még így, a lovak és a lovaglás ellenére is most úgy gondolta, megérte. Benedek is körbenézett a tett színhelyén. Ő már tegnap is járt itt, így nézelődésének egyetlen célja az volt, hogy minél jobban beleélje magát az áldozat és a tettes szerepébe. Megkérték a lovarda vezetőjét, kísérje el őket, és egyik lónak azt az állatot kérték ki, amelyen tegnap Laci indult lőni. - Még szerencse, hogy a lovak nem emlékeznek – jegyezte meg éppen Attila, mire a vezető elnézően mosolygott. - Dehogynem – mondta. – A lovak csodálatos lények. Ha beszélni tudnának, maguk máris tudnának mindent. - Talán így is elmondanak egyet s mást – nézett Benedek a vezetőre. Igencsak fájlalta, hogy a lovak nem tudnak beszélni. - Na, végezzük el azt a kis kísérletet, amiért jöttünk… - sóhajtott a rendőrtiszt. A vezetőhöz fordult. – Akkor, ahogy megbeszéltük, uram, volna szíves? A középkorú férfi bólintott.” Baradlay László sikeres üzletember, a Merit Tanácsadó Rt alapítója és elnöke. Közismert és közkedvelt figura, akit a Merit másik négy ügyvezetője, a cég közel 100 munkatársa, az ügyfelek és a versenytársak is tisztelnek – és senki nem érti, milyen körülmények között szenvedhetett balesetet. Ha véletlen lőttek rá a céges nyaraláson, hogyan lehet, hogy az elkövető nem jelentkezik? Talán mindez nem is volt véletlen? Laci elmondhatná, mi is történt, de nem tér magához. A baleset másnapján meghal a kórházban. A vidéki nyomozó, Kovács Benedek kihallgatja az érintetteket, odafigyel a részletekre – és másnap már szinte teljesen bizonyos abban, ki és hogyan követte el a gyilkosságot. Merthogy gyilkosság történt, csak éppen a bíróságon Benedek teóriája nem állná meg a helyét. A cég minden munkatársa visszautazik Budapestre, a férfi kénytelen felkerekedni, hogy bizonyítékot szerezzen, akár csapdát is állítson a gyilkosnak. Benedek akármilyen óvatos, egy szemtanú mégis meghal, mielőtt elmondaná, mit látott. Előkerül azonban egy érdekes levél, mérget mutatnak ki a borospohárban, meghiúsul egy gyilkossági kísérlet. Van, aki megcsalja a férjét, és van, aki megkéri barátnője kezét. Mindemellett egy izgalmas és viszonylag ismeretlen, új szakma, a tanácsadás mindennapjaiba és titkaiba is belekukkanthatunk.

Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard