A torony (e-könyv)

„– Kelj fel! Kelj már végre fel, te szar. Az ébresztõ a nagyobb nyomaték kedvéért egy-két rúgással egészült ki. – Kelj már fel, na mi lesz! A fiú nehezen ébredt. Szemét hunyorogva résnyire nyitotta. A földön feküdt a szárítóhelyiségben, takarója nem volt, párnája se. Ahogyan a fölé magasodó erõteljes férfialakot nézte, hát a jobb idõkre se volt sok kilátása.” Szotyi, a kisstílû díler utolsó saját „bulija” az orosz drogkeresztapától lenyúlt újfajta szerrel balul üt ki: két fiatal meghal. A harmadik, aki kómába esik, történetesen egy fontos ember rokona, ezért hamarosan megjelenik a fõvárosi ügyészség egyik vezetõje az egykori ügyész, Konrád András „kricsmijében”. A cég vissza nem utasítható szívességet kér egykori munkatársától. Természetesen nem sejtik, hogy András ezt az ügyet sem az õ terveik szerint, hanem a maga különutas módján fogja megoldani. A negyvenes, kissé fásult, ám humorérzékét nyomokban megõrzött, magányos egykori ügyész egy észak-magyarországi kisvárosban nyitott bárt (azaz kricsmit, ahogy õ mondja). A hatalmi és pénzes játszmák nyomán kiábrándult az igazságszolgáltatás „hatékony” gépezetébõl, és immár tíz éve éli a bártulajdonosok „békés” életét. Legjobb vendége õ maga. Bizonyos vonásaiban Raymond Chandler fõhõsére emlékeztet – egy afféle kisvárosi, magyar Philip Marlowe. Igaz, fel nem bérelhetõ. Az élet azonban a kisvárosban sem zavartalan. Idõrõl idõre történik valami, ami a rendõrségre tartozna, és hogy, hogy nem, az „ügyek” egy része rendszerint András közvetlen szomszédságában történik, felborítva nyugalmas életét. Látszólag szenvtelen, ám kíváncsi fõhõsünk ilyenkor elindul, és nem nyugszik, amíg fel nem deríti az „ügyet”, s találékonysága révén egy kissé igazságot is szolgáltat – akár a hivatalos közeg szándéka ellenére is. Ezeket az eseteket mesélik el A torony címû krimit követõ novellák.