Piros fű

A részben önéletrajzi ihletésű, de a science-fiction ötlettárából is jócskán merítő  Piros fű a viani életmű egyik legfontosabb, legjellegzetesebb darabja. A némi erotikával, ironikus társadalomkritikával és sok humorral fűszerezett regény középpontjában egy különleges időgép áll, amelynek segítségével a főhös, Wolf szembenéz önmagával, gyermekkori és ifjúkori emlékeivel, félelmeivel és fogyatékosságaival. Lil hiába próbálja visszatartani férjét a mind veszélyesebbé váló utazásoktól. Mindeközben a velük egy házban élő Ápridinka és Lazuli kapcsolatát egy másik férfi felbukkanása árnyékolja be, a városka vigalmi negyedében a matrózok „vérendzőset” játszanak, a vágyai netovábbját – a vapitijét – megtaláló Dupont szenátor pedig nyáladzó, tétlen boldogságba révül.  „A párok nőtagjainak viselkedésében és sorsában szintén sok közös vonást fedezhetünk fel. Mindkét nő fiatal, vonzó, »normális« (vagyis lelki görcsöktől mentes), és mindketten kifejezetten pragmatikusan viszonyulnak az élethez és párjukhoz. Vian azt sugallja, hogy a nők, elsősorban stabilabb identitástudatuknak köszönhetően, életképesebbek, mint a mindent túlbonyolító férfiak. Wolf szerint a nő szín, illat és zene. Az író ezért is hangsúlyozza oly sokszor a regényben Lil és Ápridinka szépségét, nőiességét: leírja megjelenésüket, ruháikat, illatukat, test- és körömápolási szokásaikat stb. A nők számára újabb előnyt jelent a férfiakét messze meghaladó alkalmazkodó képességük. Idézzük csak fel Ápridinka szavait: »Csinosak vagyunk, igyekszünk nem korlátozni őket, igyekszünk olyan buták lenni, amilyennek kell, hiszen a nő legyen buta, így kívánja a hagyomány.«”