• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Birodalmak és trónok (e-könyv)
e-könyv
ISBN: 9789635449743
Megjelenés: 2024-01-01
Oldalszám: 420
Formátum: e-könyv
Kategória

Birodalmak és trónok (e-könyv)

0 (0)

A ​középkor történelmének neves és népszerű szakértője, Dan Jones nagyszabású, mégis szórakoztató, könnyed stílusú művében elbeszéli, hogyan született meg az a világ, amelyet ma ismerünk. A történet az egykor hatalmas Nyugatrómai Birodalom romjai között kezdődik, amikor 410-ben kifosztották a barbárok, s a 16. század elején ér véget, az idő tájt, amikor az Örök Várost elfoglalják és megint csak kifosztják – ezúttal, 1527-ben, V. Károly császár katonái. A két esemény között eltelt 11 évszázad az emberiség írott történelmének mintegy harmadát öleli fel. Ebben az időszakban született meg a nyugati kultúra, ekkor alakultak ki a nagy európai nemzetek, lefektették a jog és a kormányzás alapjait, a római egyház világpolitikai tényezővé lépett elő, elindult a kereszténység és az iszlám közötti „civilizációs” vetélkedés, s megalapították az első egyetemeket. A Távol-Kelet birodalmai versenyre keltek a Nyugat hatalmaival, és megtörtént az első találkozás az Ó- és az Újvilág között. A művészetek, a filozófia és a tudományos ismeretek gyökeres, forradalmi változások során mentek keresztül, s a korszak végén a reformáció eltörölte a római katolicizmus „monopóliumát”.

Ez a könyv olyan világot tár elénk, amely első pillantásra távolinak és idegennek látszik. Ám, ha tüzetesebben is szemügyre vesszük, akkor feltűnik, hogy a középkor emberének olyan kihívásokkal kellett szembenéznie, amelyek nagyon is hasonlítanak a 21. század problémáihoz: nagyhatalmi erőpróbák, népvándorlás, világjárványok, elképesztő műszaki és tudományos fejlődés, sérülékeny és változékony éghajlat.

E nagy ívű történelmi áttekintés első kötetében a szerző a Római Birodalom lehanyatlásától a keresztes háborúk koráig, a Jeruzsálemi Latin Királyság 1291-ben bekövetkezett bukásáig vezeti el az olvasót.

A mű második része Hódítók és felfedezők – Dzsingisz kántól Magellánig címmel 2023 tavaszán jelenik meg.

Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard