• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Árvák (e-könyv)
e-könyv
ISBN: 9786158157254
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 450
Formátum: e-könyv
Kategória

Árvák (e-könyv)

0 (0)

Hogyan nőnek fel gyermekek, akiknek nincsenek szülei? Milyen élet vár azokra, akikről lemondtak? Válhat boldog felnőtt azokból, akiket megkínoztak, bántalmaztak?

Létezhet mély, elválaszthatatlan lelki kapcsolódás ott, ahol a vér köteléke semmit sem jelent? Születhetnek őszinte barátságok? Kitarthat testvériség szülői összetartás nélkül?

Juthat szeretet azoknak, akiknek sosem mutatták meg, milyen az?

Egyszerűen: létezhetnek még csodák?

Marion Leroux mára Párizs legbefolyásosabb madámja. Gyermekkorát szülei halála után árvaházban töltötte, majd onnan kiszabadulva annak szentelte életét, hogy két húgát magához vehesse. Ennek érdekében pedig semmitől nem riadt vissza.

Colette nővére befolyásának köszönhetően a gyermekéveiknek helyt adó árvaház intézményvezető apácájává válik. Célja, hogy az egyház sérthetetlenségével visszaélőktől óvja és védje az ott élő kislányokat, még akkor is, ha mindeközben ő maga is megbocsáthatatlan bűnöket követ el.

Léa a legfiatalabb és zabolázhatatlan Leroux lány, Franciaország ünnepelt balerinája. Nővérének köszönhetően kevés időt töltött az árvaház falai között, ma mégis boldogtalan. Kicsapongó, lázadó természete felnőtt korukra, úgy tűnik, éket ver a három nővér közé.

B. E. Belle, a nagy sikerű Hazugok és Megtörtek című regények szerzője ezúttal is falakat dönt le. Úgy ragadott tollat egy félelmetes téma kapcsán, hogy belesajdul az olvasó szíve. Minden kétséget kizáróan ez az eddigi legkínzóbb, mégis legfelemelőbb Belle-történet.

 

 

Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Vándorok (e-könyv)
5%
e-könyv
Belle B. E.

Borító ár:

Akciós ár:

3 134 Ft
Kosárba
Társkeresők (e-könyv)
5%
e-könyv
Belle B. E.

Borító ár:

Akciós ár:

3 324 Ft
Kosárba
Visszatérők (e-könyv)
5%
e-könyv
Belle B. E.

Borító ár:

Akciós ár:

2 849 Ft
Kosárba
Vallomások (e-könyv)
5%
e-könyv
Belle B. E.

Borító ár:

Akciós ár:

3 791 Ft
Kosárba
Bestiák (e-könyv)
5%
e-könyv
Belle B. E.

Borító ár:

Akciós ár:

5 224 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Hercegnő - Feltárult titkok (e-könyv)
5%
e-könyv
Sasson Jean

Borító ár:

Akciós ár:

1 891 Ft
Kosárba
Sírj tovább, hecegnő (e-könyv)
5%
e-könyv
Sasson Jean

Borító ár:

Akciós ár:

1 891 Ft
Kosárba
Utolsó. Esély. (e-könyv)
5%
e-könyv
Francoise Katie

Borító ár:

Akciós ár:

1 709 Ft
Kosárba
Colette (e-könyv)
5%
e-könyv
Valérie Perrin

Borító ár:

Akciós ár:

4 749 Ft
Kosárba
Jazmína választása (e-könyv)
5%
e-könyv
Sasson Jean

Borító ár:

Akciós ár:

1 891 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard