• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Természetvédelmi növénytan
ISBN: 9789632866482
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 404
Kategória

Természetvédelmi növénytan

0 (0)
Az első nemzeti park megalapításától számítjuk a tudatos természetvédelem kezdetét. Az azóta eltelt 140 év alatt sokat tettek a világ, így a magyar szakemberek is a növény- és állatvilág megmentéséért.
A könyv szerzői röviden ismertetik az első, az 1879-ben született magyar erdőtörvénytől kezdődő magyar természetvédelem történetét, a nemzetközi természetvédelmi egyezmények, megállapodások létrejöttének körülményeit, a magyar növényvilág védelmét közvetlenül szolgáló együttműködési lehetőségeket.
A mű túlnyomó része a védett fajokat, gombákat, zuzmókat, mohákat, fás és lágy szárú növényeket ismerteti. Rövid morfológiai leírásuk mellett az élőhelyüket veszélyeztető tényezőket, védelmük lehetséges módjait, magyarországi előfordulásukat tartalmazza.
A magyar természetvédők aktív védelmi munkáját, a nemzeti parkok, a botanikus kertek összefogását, a fajmegőrzési tervek megvalósulását jól példázzák a műben ismertetett esettanulmányok, például a tartós szegfű, a dolomitlet, az erdélyi hérics fajvédelme, mesterséges szaporítása, élőhelykezelése.
A könyv függeléke a természetvédelmet érintő rendeleteket, egyezményeket tartalmazza, az összesítő táblázatok pedig a védett és veszélyeztetett növények természetvédelmi mutatóit tárják fel.
A mű méltó párja a "Természetvédelmi állattan" című könyvnek. A két mű együttesen szolgálja a magyar természetvédelem ügyét, a gyakorló természetvédő szakemberek továbbképzését, a közép- és felsőfokú természetvédelmi oktatást, a magyar természetvédelem népszerűsítését.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard