A mai fiatalságnak már fogalma sincsen, milyen is volt a sorkatonai szolgálat. Bizonyára nem is hiányzik nekik. Számukra ez már csupán másoktól hallott mese. Nekünk, akik végigcsináltuk, sokkal több. Személyes történelem, hihetõ és sokszor hihetetlen kalandok sora, barátságok és legendák születésének helye. Az elõzõ rendszer minden furcsasága és ellentmondása felnagyítva, eltorzítva jelent meg a sereg mindennapjaiban. Mégis hozzásegített minket a körülöttünk levõ világ jobb megismeréséhez, mint ahogy észrevétlenül ismertük meg egyre jobban és jobban önmagunkat is, saját teljesítõképességünk határait, a lelkünk mélyén szunnyadó, addig rejtve maradó erõket. Muszájból öltöttünk mundért, sok kellemetlen és megalázó dologban volt részünk, amit akkor megélni nem volt móka és kacagás, de ma, visszagondolva azokra a daliás idõkre, már csak a nevetés maradt, minden keserûség nélkül. Meg a nosztalgia. Naná, hiszen akkor még milyen fiatalok voltunk! Hálás vagyok a sorsnak, hogy másfél évig a Magyar Néphadsereg bakája lehettem. Ezek nélkül az élmények nélkül ma sokkal szegényebb lennék. Örülök, hogy saját bõrömön tapasztalhattam meg a kiképzés borzalmait, a hadgyakorlatok néha fárasztó, néha mulatságos mindennapjait, az öreg katonák híres lazaságát. Örülök, hogy megismerhettem a seregbéli fura figurákat, Pinocset ezredes elvtársat, a tökfejû Fukalek Benõt, Baszki Jimmyt, a Szarpumpás Molnárt, Csokibombát, és a többieket. Legyen ez a regény egy letûnt, soha vissza nem térõ korszak emlékmûve, ahogy én láttam.