• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Dino (e-könyv)
e-könyv
ISBN: 9789634242345
Kiadó: Publio
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 216
Formátum: e-könyv
Kategória

Dino (e-könyv)

0 (0)
Réstlet a regényből:– Szóval ​erről van szó -állapította meg Mirfield némi érdeklődéssel.– Ez a big surprise!– Nahát, meglep – csodálkozott Packos, a menedzser.Ezúttal valóban előrukkolt valamivel. És nem is rossz. Csak tudnám, mikor készítette. Nyilván megbeszélte a technikusokkal, hogy ezt a videót játszák be, amikor bemegy a szobájába. Kíváncsiságában a két hatalmas biztonsági őr is elhagyta némileg a helyét, ugyanis néhány lépést előre jöttek a lezárt folyosórészről, hogy nézzék a produkciót. Végül nem sokat láttak belőle, az egész „klip” legfeljebb egy-két percig tartott. Ezalatt iszonyatos mennyiségű fér folyt, többek között a kamerára is jutott belőle. Ennek láttán a rajongók még hangosabban rikoltoztak, eksztázisba estek a gyönyörűségtől.– Kissé túl sok a vér, eltúlozzák -vélte Byron.– Olyan, mintha teljesen kivéreztetnék a testet. Persze lehet benne némi optikai csalódás is, hiszen minden hófehér volt előtte, nagy a kontraszt, ez fokozza a látványt. Valószínűleg többnek tűnik, mint amennyi. Amúgy meg nem mondtad, hogy horror show is lesz. Ha ezt tudom, talán nem esik annyira nehezemre eljönni. Végül igazad lett, már megint, és hálás lehetek neked: pofozkodtam is, vért is látok…– Mehetünk haza. Neked meg mi bajod? -tette hozzá kissé gúnyosan, mivel Right teljesen sápadt lett, és rosszullét környékezte.– Nem bírod a ketchup látványát?– Menjünk gyorsan oda! -nyögte Right– Rohanjunk! -Minek? Ez csak egy jól megcsinált film, hogy a népet szórakoztassa, amíg ő nem csinál semmit. Viszont…– Ez valódi! -kiáltotta Right, miközben Byron karját rángatva húzta őt maga után.– Szedd már a lábad, nem érted? Épp most ölték meg.– Á, dehogy. Nem hiszem el, hogy bedőlsz ennek. Habár tényleg élethű. Illetve halálhű.– Mert a valóság! Azért! A rémület az arcán. Az igazi volt, nem megjátszott. Értek hozzá, hidd el.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard