Álomgyár
Aki mindent másként lát – Beke Albert életútja
Kategória
Életrajz
ISBN
9789634144267
Kiadó
Megjelenés
2018-04-24

A szerzőről

Arday Géza
(0 értékelés)

Aki mindent másként lát – Beke Albert életútja

Ár betöltése…
Kívánságlistára

Várható szállítás: 2–7 munkanap

Leírás

E kötet Beke Albert életének főbb állomásait, s munkásságának egészét igyekszik bemutatni: a kételkedés művészével, a kritikus Beke Alberttel, valamint az irodalomtörténésszel ismerkedhet meg az olvasó, akinek a nyolcvanadik születésnapja alkalmából, 2014-ben Magyarország Köztársasági Elnöke a „klasszikus értékeken alapuló, a hazai, rendszerváltás utáni magyar irodalomtörténet-írásának új szemléletet adó munkássága elismeréseként” a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta.

A monográfiából kirajzolódik egy irodalomtörténészi életút, mely egyúttal kordokumentum is arról, hogy milyen alkotói légkör uralkodott az elmúlt évtizedekben.

A szerző munkájának egyik érdeme, hogy a jelen kor tárgyilagosságával igyekszik vizsgálni Beke Albert munkásságát, akinek 1953-ban jelent meg az első publikációja. Ez a hat és fél évtized okot ad a visszatekintésre, hiszen egy érdekes életmű kibontakozását követhetjük nyomon. Megismerkedhetünk a Gyulai-kutató Beke Alberttel, mint éles szemű, bátor ítéletmondású és kérlelhetetlen kritikussal, aki egyúttal nemzedékének egy igen termékeny irodalomtörténésze. Monográfiát írt: Adyról, Mikszáthról, Gyulairól, Márairól, Illyésről stb. Egy olyan irodalmár, akinek irodalmi élményanyaga – erkölcsi és érzelmi énjével együtt – egész valóját igénybe veszi. Nem véletlen az, hogy már fiatalon is megosztotta az érdeklődését az irodalomtudomány és a pszichológia, azon belül a karakterológia között.

ARDAY GÉZA (1973–) író, irodalomtörténész, Budapesten él. 13 önálló kötet szerzője, valamint tanulmányok és esszék írója.

DR. BEKE ALBERT (1934–) irodalomtörténész, kritikus, tanár és egyetemi docens. Hatvanöt esztendeje alkot, bár a diktatúra éveiben egy időre elhallgattatták, ám a rendszerváltás óta 25 önálló kötete látott napvilágot.

Az alkotó további művei
Teljes lista
Szellemi iránytű az emigrációban – Cs. Szabó László pályaképe
-15%
Arday Géza
Szellemi iránytű az emigrációban – Cs. Szabó László pályaképe

Akciós ár:

2371 Ft

Borító ár:

Kosárba
A sorskereső – Borbély László írói világa
-15%
Arday Géza
A sorskereső – Borbély László írói világa

Akciós ár:

2116 Ft

Borító ár:

Kosárba
Kísért a múlt
-15%
Arday Géza
Kísért a múlt

Akciós ár:

2541 Ft

Borító ár:

Kosárba
Múltfüggönyök
-15%
Arday Géza
Múltfüggönyök

Akciós ár:

2541 Ft

Borító ár:

Kosárba
Az igazságot is meg lehet szokni
-10%
Arday Géza
Az igazságot is meg lehet szokni

Akciós ár:

3591 Ft

Borító ár:

Kosárba
Neked válogattuk
Legendás Pofonosztók - Újabb filmes kulisszatitkok pályatársak visszaemlékezései alapján
-15%
Király Levente
Legendás Pofonosztók - Újabb filmes kulisszatitkok pályatársak visszaemlékezései alapján

Akciós ár:

4249 Ft

Borító ár:

Kosárba
KEMÉNYFIÚK - A hollywoodi akciósztárok hihetetlen történetei
-90%
Király Levente
KEMÉNYFIÚK - A hollywoodi akciósztárok hihetetlen történetei

Akciós ár:

500 Ft

Borító ár:

Kosárba
Micsoda „szajhák” voltak - Megrágalmazott híres nők igaz története
-15%
Budai Lotti, Zubor Rozi
Micsoda „szajhák” voltak - Megrágalmazott híres nők igaz története

Akciós ár:

5949 Ft

Borító ár:

Kosárba
Zsugabubus
-15%
Király Levente
Zsugabubus

Akciós ár:

4249 Ft

Borító ár:

Kosárba
Álomgyár

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8701Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.