Arany János (1817-1882) - Vörösmarty és Petõfi mellett a XIX. század legnagyobb költõje, s mindmáig legnagyobb epikusunk. Földmûves családból született, a debreceni kollégiumban tanult, de 1836-ban félbehagyta tanulmányait, és felcsapott vándorszínésznek. Félesztendei nyomorgás után hazatért Nagyszalontára, segédtanító, községi írnok, majd jegyzõ lett. 1847-ben a Toldival országos pályázatot nyert, egyik napról a másikra híres költõ lett, s barátságot kötött Petõfivel. A szabadságharc idején a Nép barátja címû lap társszerkesztõje volt, toborzó-dalokat írt, s néhány hétig nemzetõri szolgálatot teljesített. Világos után egy ideig nevelõsködött, 1851-tõl a nagykõrösi gimnáziumban tanított. 1860-ban Pestre költözött, a Kisfaludy Társaság igazgatója, majd az Akadémia titkára és fõtitkára lett. Élete utolsó évtizedeit megkeserítette leánya korai halála, a kiegyezés, amellyel nem értett egyet, s az utána kialakult politikai légkör. Epikus mûvei mellett bensõséges hangú, õszinte lírája is örök értéke marad irodalmunknak.