Anjouk IX. - A pusztulás dala

1347 őszén Anjou Lajos elindul a seregével Nápolyba, hogy végre bosszút állhasson, és elfoglalhassa Mezzogiorno ékkövének trónját. Célja, hogy közös korona alatt egyesítse a magyar és a szicíliai királyságot, ám ezt sem a pápa, sem a nápolyi lakosság nem nézi jó szemmel. Ezekben az években Bátor Szilárd, Szolnoki Pista, a Lackfi testvérek, és számos más kardforgató, magyar nemes, íjfeszítő kun vagy éppen pénzért harcoló külhoni zsoldos járja be keresztül-kasul Itáliát, mind más céllal és reményekkel. Arra azonban, ami ott fogadja őket, egyikük sem számít: a fekete halál hadba vonul az egész keresztény világ ellen, válogatás nélkül szedi áldozatait, és nincs eszköz, amellyel meg lehetne állítani. Sötét haláltánc veszi kezdetét: véres aratás a csatatereken, a várostromok sűrűjében, a zsúfolt városi utcákon, a sáros jobbágyfalvak mélyén... Bíró Szabolcs regényfolyamának kilencedik része, Az ifjú lovagkirály-trilógia zárókötete az Anjouk-sorozat egyik legvéresebb, legerőszakosabb és egyben legtragikusabb darabja. A pusztulás dala búcsút int a XIV. század első felének, és egy olyan életnek, amilyenben hőseinknek talán soha többé nem lesz részük. Részlet Szolnoki hamarosan visszaérkezett, belesúgott valamit Lackfi vajda fülébe, aki erre a királyhoz sietett. Lajos kérdőn nézett rá, mire a fehér sárkány mondott neki valamit. Ezt követően a király határozott intésére a zenekar abbahagyta a játékot. - Most, hogy végre mind itt vagyunk - szólalt meg zengő hangon az uralkodó -, elérkezett az idő, hogy bejelentsem: elfogadom Nápoly trónját. Üdvrivalgás tört ki a teremben, a harsogó vivátok között nem is lehetett hallani a Durazzói és Tarantói hercegek őszintétlen éljenzését. - Még ma útra kelünk - folytatta Lajos, amikor a rivallás elhalt -, hogy bevonuljunk a városba. Ideje, hogy új korszak köszöntsön a királyságra. Ám mielőtt még útra kelnénk - fordult oda Durazzói Károlyhoz -, egy fontos teendő még hátravan. Vezess oda, ahol András öcsémet megölték! A teremben egy szempillantás alatt megfagyott a levegő. A herceg arca is teljesen megváltozott, de állta a király kemény tekintetét. - Ne izgasd magad azzal - próbálkozott, bár maga is érezte ennek hiábavalóságát -, mert én sohasem voltam ott! - Márpedig addig innen el nem megyünk - közölte Anjou Lajos -, amíg meg nem néztem, hol végeztek a fivéremmel. Azt mondod, nem voltál ott sosem? Hát akkor most majd magad is láthatod. - Lovaink és kíséretünk útra készen várnak odakünn - tett még egy utolsó, harmatgyenge kísérletet Károly herceg, de a király lesöpörte a próbálkozását: - A kapukat bezártuk - mondta. - A lovaitok és a kísérőitek mind odakinn maradnak, amíg mi nem végeztünk idebenn.