Gyerekek és idősek: emberek útjuk kezdetén és végén. Emberek, akikről az út közepén járók, a szüntelenül dolguk után futók gyakran alig vesznek tudomást. Akik szeretetre és törődésre vágynak, de nemegyszer hiába – ők Szabó Magda első novelláskötetének főszereplői.
Akik olyan szerényen élnek, akiknek még az elmúlása is olyan tapintatos, hogy csak a hiányukból derül ki: nélkülük az élet kizökken medréből, sőt megáll. Akik még nem bizonyíthattak, és nincs is módjuk bizonyítani. És a többiek, akik mindezt csak akkor veszik észre, amikor már késő. Mi, olvasók elszorult torokkal döbbenünk rá, hogy valamennyien úgy cselekedtek, ahogy cselekedhettek, legjobb tudásuk és szándékuk szerint, hiszen ahány élet, annyiféle igazság.
Kevés könyv mesél oly érzékletesen és hátborzongatóan, mégis meghatóan és elgondolkodtatóan eszmélésről-elmúlásról, mint az Alvók futása.