• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
A Radnayak örökében
ISBN: 9789639887992
Megjelenés: 2024-12-20
Oldalszám: 376
Nyelv: magyar
Kötésmód: keménytáblás
Kategória

A Radnayak örökében

0 (0)
A tavaly megjelent, sikeres nagyregény, A Radnayak folytatása. A Radnayak regénye 1963-ban ért véget egy új kezdet ígéretével, a folytatást, Radnay Zoltán dédunokáinak történetét ez a kötet meséli el. Az ikreknek nincs könnyű dolguk, mert életüket, érzéseiket és talán még az álmaikat is nagyapáik hite, hagyományai, históriái határozzák meg. Sokáig úgy tűnik, nem lehet jövőjük, hiszen jelenük sincs, és csak a múltjuk biztos. Napjaik az öregek szentenciáira vannak felfűzve, és - ahogy Zsófi némi keserűséggel állapítja meg - olykor mintha nem is a saját sorsukat élnék. A kor, amelyben születtek, a máé. Nagyot fordult a világ azóta, hogy Zoltán, Sándor és Gyula küzdöttek a magyarságukért, a birtokért és a családért. A Radnay-örökösöknek új helyszínen kell bizonyítaniuk, egy olyan szituációban, amelybe kényszerűségből csöppentek. Míg az előző kötetben Erdély, a kastély és a két világháború közötti magyar történelem adott keretet a család életének, négy generációval később egy magyarországi nagyváros lakótelepe a kiindulópont. A felnőttkor küszöbén álló ifjú Radnayak tudják ugyan, honnan jönnek, de sejtelmük sincs, hová tartanak. Lóri makacsul ragaszkodik a gyökereihez, míg Zsófi éppen ezektől szeretne elszakadni. Új utakat kell keresniük, felismerni azt, amelyik valóban az övék, és elvezet a célokhoz, amelyek a mában is méltóak a családhoz, de genere Gyana.
Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard