Az élet komédiásai (e-könyv)

„– Most jövök én! – e szóval csapott kardmarkolatára Falbenheim Hugó vezérõrnagy, a szent liga stratégiai lumene, midõn ki lett betûzve a „megnyert” sürgöny titka. Most azután hallgassanak el a deklamáló urak, a firkászok dugják a tollaikat a füleik mellé, most a kard fog vezényelni. – Csak lassan a testtel! – mondta neki Nornenstein Octavian. – Nem kell azt a kardot még zörgetni. Si vis bellum, para pacem. Nekünk a nagy hadvezér, Józsue jelszavára van szükségünk: állj meg nap! amíg államférfiaink pénzt tudnak szerezni a háborúhoz. Mert pénzzel járják a vásárt. Addig minden diplomatának esküdni kell mennyre-földre, hogy a béke örök idõkre biztosítva van, hogy a kormányok között a legbensõbb egyetértés uralkodik, avégett, hogy a börze gyanútlanul fogadja a hasznos beruházásokra contrahált kölcsönt. Mert ha elõre kikiáltjuk, hogy hadi felszerelésre s hadseregmozgósításra kell a pénz, olyan pánikot indítunk meg, hogy mikor senki sem kerget, akkor is szaladunk, s ahol nem lõnek, ott is elesünk. Azért nekünk nagyon a haditervünkbe illik, hogy azok, akiké a szó és a toll, még jó darabig beszéljenek és írjanak arról, hogy – õk vezetik a világtörténetet. Historice nekik kell a felszínen maradni. Párizsban hadd játsszák a kibékítõ, az engesztelõ, a komolyan intõ szerepet, Berlinben esküdjenek a változhatatlan jó barátságra. Mi pedig azalatt cselekedjünk. Õk arra valók, hogy tagadják el, amit mi teszünk, mi pedig, hogy tegyük meg, amit õk eltagadnak…”