A tengerszemű hölgy (e-könyv)

„Soha nem láttam életemben olyan csodaszemeket. Pedig sok szép szemekkel volt találkozásom. Egész asztronómiát írhatnék róluk. De ennek annyiféle volt a szeme, amennyiszer változott az indulatja. Azért neveztem azt el tengerszemnek. Milyen a tengerszem? A hegytetõrõl nézve élénkzöld, az átelleni hegyoldal szálfái félig árnyékban tartják, a nap visszaragyog a másik felébõl, vidám nevetés ez. Majd meg ha végigfodrozza a szellõ, haragoszöldre válik, majd barnára, bakacsinra, a felhõ színét adja vissza, villámokat is lövell. Mikor leszáll az éj, fekete tükrében ragyognak a száz meg száz csillagok, egy-egy futó fény végigívlik benne, egy úszó vadmadár ezüstvonalat húz rajta végig, ez a megfordított mennyország. Két magas hegy vágánya közül elõtûnik a telehold, egyszerre arannyá válik az egész tengerszem, fehér ködfoszlányok lebegnek fölötte, szellemalakot mímelve, elkezdenek a hullámai táncolni, minden ok nélkül, nagy fénykarikák terjengnek a közepébõl, egymást elõbbre tolva, a hold megint eltûnik a hegyoldal mögé, világoskék marad a tükörlap. – Ha pedig egészen leszállunk hozzá, összetákolt tutajon beevezünk rajta, akkor se nem kék, se nem zöld, hanem kristálytiszta, átlátszó a tengerszem. A part mentén zöld mohát, virágoskertet látunk a víz alatt. Eddig soha nem látott növények eregetik fél hosszú indáikon napvilágon nõszõ virágkelyheiket. Nagy, egyenesen álló növények, alakra a fenyõhöz hasonlók, emelkednek fel a mélységbõl, a vízszín alatt maradva, fák, amiknek igazán meg van tiltva az égbe nõni…”