Az Im-ígyen szóla Zarathustra (1883) a filozófiatörténészek szerint szerzõje kevésbé kidolgozott, nem elsõrangú fontosságú mûvei közé tartozik. Nem így vélekednek róla az irodalmárok, akik a költõ Nietzsche egyik legjobb mûvének tartják. A nem filozófus Nietzsche-olvasóknak pedig mindenkor a legnépszerûbb, legkedvesebb olvasmánya volt. Mûfajilag a nagy világköltemények, emberiség-költemények közé tartozik, állandó utalással, finom, mûvészi rájátszással a Bibliára. Cselekménye, története úgyszólván nincs. A szerzõ alakmása, alteregója, a perzsa vallásalapító, Zarathustra maszkjában próféciáit mondja el benne, hol tömören megfogalmazott aforizmák, hol prózai ditirambusok, hol ritmizált prózájú himnuszok, hol példabeszédek formájában (szerepel benne szabadvers is, a mûfaj világviszonylatban legkiemelkedõbb darabjai közül. A huszadik század szinte minden fontos irodalmi irányzata sokat köszönhet e mûnek, amely nélkül sem az elioti nagy poémákat, sem Adyt nem lehet igazán megérteni. A mû irodalomtörténeti, filozófiai és esztétikai szempontból alapvetõ jelentõségû.