• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Egységben önmagammal
ISBN: 9786155609787
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 256
Kategória

Egységben önmagammal

0 (0)

Kilenc éve jelent meg az első könyvem, és a sorban ez a kilencedik. A kilences a számsor vége, amely a számmisztikusok szerint egyben egy korszak lezárultát is jelképezi. Ez valóban így van. Úgy érzem, ebben a kötetben adom át a legesszenciálisabban azt az életszemléletet, világlátást, ahogyan most, negyvenkilenc évesen gondolkodom – és amelyet folyamatos tanulással fejlesztek. A könyvben szereplő három előadás tudatos koncepció alapján követi egymást. Az öntudatra ébredés magával hozza azokat a kérdéseket, hogy kik is vagyunk valójában, mi végre jöttünk erre a világra, merre van az utunk. Ha ezekre választ kapunk, jöhet a terveink, vágyaink megvalósításához szükséges erőgyűjtés, hiszen csak a megvalósulások útján kerülhetünk egységbe önmagunkkal, és ezáltal a másik nemmel, a világgal. Hiszem, hogy kizárólag rajtunk, a saját tudatosságunkon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek élvezni az életet.

Ehhez kínál alapvető gondolatokat, hasznos szellemi útmutatást ez a kötet, melyben az Öngyógyító könyvemben ismertetett technikákat is jó néhány új módszerrel kiegészítettem. Mindezt – szokásomhoz híven – személyes történetekkel varázsoltam élőbbé, hogy még közelebb vihessem az olvasókhoz mindazt, ami nekem is segített.

Soma Mamagésa

Több mutatása
Várható szállítás: 2-5 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Soma Mamagésa
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Hasonló könyvek
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard