Mosoly a pokolból (e-könyv)

„Végignyúlok egy matracon, átszállok a Szaharán, látom fentrõl Kairót, az egyetemet, majd túl a Földközi-tengeren egy kis országot. Arra folyik a Duna, a Tisza, amott pedig az alma mater, a park, ahol annyi vígság esett. Visszaszállok a térben Bosznia hegyes tájaira, Szarajevó völgyére, majd innen gondolataim átgörgetnek Zambiába, Zimbabwébe, ahol gyermekeim játszadoznak Luveve poros utcáin, rongyosan. Hívnak, de nem mehetek, valami ismeretlen erõ továbbvisz, le a föld alá. Ott egy tárnában járok, a levegõ fojtó, izzadtság- és húgyszag keveredik, majd feltuszkolnak a hûs felszínre, rövid dolce vita. Ezután betáncol a látótérbe egy kés, és a velem szemben állóba döf. Reprezentatív mintavétel. Majd álszent imatermek, fohászok, ahol újból feltûnik az elõbbi kés a bigott hívõk oldalán.Kavargok, nézem az eget, van-e üzenetem, de csak kivehetetlen felhõalakzatokat látok. Esti tüzek gyúlnak, rovarok támadnak, lövések mindenhonnan, asszonysikolyok, futó alakzatok. Nyögések, erõszakolások, gyerekhullák, bevert öreg fejek. Futok, menekülök, lányok rángatnak mindenfelõl, csak adj pár percet, boldoggá teszlek, mondják, de az erõ továbbragad. Még hallom az orgazmus elõtti zihálást, nyöszörgést, majd feltör egy sikoly, de ez nem az! Hátranézek, és a homok befedett mindent. Csönd. Mi vár ránk és rám. Homlokom verejtékezik…Ösztön, vad ösztön, vágyak, a szaporodás ösztöne! Ma éjszaka talán milliók zihálnak ugyanígy matracokon, sátrakban, lombokon, ömlik a mag, rejteket keres az élet nedve! Ésszel felfogható jövõ nem létezik, de az odatolt altest és a kéj új jövõt önt formába, melyben az észnek, racionalitásnak már nincs helye. Ezt a jövõt már nem ember alkotja. Orgazmussal múlatják földi bajaikat. A sikolyok után a gyomor sem korog, a fej sem fáj tovább. Folytatódik a szendergés, a rémálmoknak vége már.Itt az éhhalálhoz közel, a dögrováson túl, ahol nincs mit veszteni, ki kell mondani a lehetõ legfélelmetesebbet: csak a szeretet menthet meg minket.Elmondom mindenkinek.” (Részlet a könyvbõl)