• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
A Vujicsics örökség (e-könyv)
e-könyv
ISBN: 9789630997720
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 168
Formátum: e-könyv
Kategória

A Vujicsics örökség (e-könyv)

0 (0)
A hetvenes évek derekára nekilendült népzenei revival – élén a Sebő együttessel és a Muzsikással – nemcsak a magyar parasztzene, hanem a magyarországi délszláv zenei hagyományok reneszánszát is meghozta. Ennek legrégebbi és egyben legfontosabb képviselője a Vujicsics együttes. Ahogy magukat definiálták: „öszvérek vagyunk, magyar identitással”. Amit Sebőék Tiszaalpáron vagy az erdélyi Széken találtak meg, arra ők a saját környezetükben leltek rá. A helyi néptáncegyüttes kísérőzenekarában előbb lelkes fiatalokként fokozatosan felváltották az idősebb muzsikusokat, 1974 húsvétjára pedig körvonalazódott az a csapat, amelyet akkor még Pomázi Ifjúsági Nemzetiségi Zenekarnak hívtak, de amely 1976 októberében felvette a tragikusan elhunyt zeneszerző és népzenekutató, Vujicsics Tihamér nevét. Miközben évtizedek óta zajlik náluk a családon belüli hagyomány átörökítése, hisz az 1995-ben startoló, javarészt fiaikból álló Söndörgő együttes nemcsak hogy lassan átveszi a stafétabotot az apák generációjától, hanem újabb és újabb színekkel gazdagítja a hazai délszláv zenei hagyományokat. A táncházmozgalom három emblematikus alakjáról, Halmos Béláról, Sebő Ferencről és Sebestyén Mártáról a szerző korábban már megjelentett egy-egy életútkötetet. Felépítésében és szellemiségében ehhez igazodik ez a 168 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, amely a magyarországi délszláv zene két legfontosabb képviselőjének (egymással is összefüggő) pályáját mutatja be. A CD-mellékleten a rájuk nagy hatást gyakorló gyűjtésekből hallható válogatás.
Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
A magyar jazz története (e-könyv)
5%
e-könyv
Jávorszky Béla Szilárd

Borító ár:

Akciós ár:

2 271 Ft
Kosárba
The Story of Hungarian Folk (e-könyv)
5%
e-könyv
Jávorszky Béla Szilárd

Borító ár:

Akciós ár:

2 271 Ft
Kosárba
A magyar folk története (e-könyv)
5%
e-könyv
Jávorszky Béla Szilárd

Borító ár:

Akciós ár:

2 176 Ft
Kosárba
Halmos Béla emlékezete (e-könyv)
5%
e-könyv
Jávorszky Béla Szilárd

Borító ár:

Akciós ár:

1 511 Ft
Kosárba
Muzsikás 40 (e-könyv)
5%
e-könyv
Jávorszky Béla Szilárd

Borító ár:

Akciós ár:

1 511 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Kóbor – Az utolsó interjú (e-könyv)
5%
e-könyv
Csatári Bence

Borító ár:

Akciós ár:

5 604 Ft
Kosárba
Freddie Mercuy (e-könyv)
5%
e-könyv
Körmendy Zsuzsanna

Borító ár:

Akciós ár:

3 324 Ft
Kosárba
Az első 21 (e-könyv)
5%
e-könyv
Sixx Nikki

Borító ár:

Akciós ár:

3 316 Ft
Kosárba
Ezt én választottam (e-könyv)
5%
e-könyv
Révész Sándor

Borító ár:

Akciós ár:

5 604 Ft
Kosárba
Ringo Starr (e-könyv)
5%
e-könyv
Marsi József

Borító ár:

Akciós ár:

5 034 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard