• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
Akkor a hársak épp szerettek (e-könyv)
e-könyv
ISBN: 9789633446805
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 0
Formátum: e-könyv
Kategória

Akkor a hársak épp szerettek (e-könyv)

0 (0)

DÉNES ZSÓFIA: „Felkutattam mindent, hogy az Adyra vonatkozó, még nem ismert emlékezésekbõl megszólaltassam a kor hangját Adyról, a vele egy idõben élõk tanúságtételét. Valahogy azt éreztem: lecsengetés elõtt ezek az utolsó percek. És sok minden járt eközben fejemben. Arra gondoltam, mennyi kutatással, találgatással jár manapság egy-egy múltbeli nagy költõnk – nagy emberünk – belsõ vagy akár külsõ élete adatainak, élményeinek felderítése… Lehet róluk eleget följegyezni? Eszembe jutott: nem igaz, hogy ami halandó, annak semmi köze a halhatatlansághoz… Így gyûjtöttem egybe az itt következõ emléksorozatot, a fiatal Ady történetét, aki »kárhozottan« kóborol a »váradi éjben«, majd a késõbbiét is, aki ugyan eltávozott, de vissza-visszatért – utoljára 1918-ban – szeretett városába, Váradra. Az összeillesztett mozaikkövek – ha ezt kerestem, ha nem – szerelmek születésének, fejlõdésének, elhalásának képét mutatják a szellemi élettel párhuzamosan, Váradon, Párizsban, Csucsán, mert »Akkor a hársak épp szerettek«.”

Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Zrínyi Ilona (e-könyv)
5%
e-könyv
Dénes Zsófia

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Talán Hellász küldött (e-könyv)
5%
e-könyv
Dénes Zsófia

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Ami a százból kimaradt (e-könyv)
5%
e-könyv
Dénes Zsófia

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Élet helyett órák (e-könyv)
5%
e-könyv
Dénes Zsófia

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
El ne lopd a léniát (e-könyv)
5%
e-könyv
Dénes Zsófia

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Karinthy Frigyesről (e-könyv)
5%
e-könyv
Kosztolányi Dezsőné

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Fielding (e-könyv)
5%
e-könyv
Ungvári Tamás

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Fiókmustra (e-könyv)
5%
e-könyv
Ernyey Béla

Borító ár:

Akciós ár:

3 306 Ft
Kosárba
Steph (e-könyv)
5%
e-könyv
Bush Paul Michael

Borító ár:

Akciós ár:

1 891 Ft
Kosárba
Alkoholmámorban…... (e-könyv)
5%
e-könyv
London Jack

Borító ár:

Akciós ár:

1 682 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard