• Könyvek
  • E-könyvek
  • Akciók
  • Boltjaink
  • Magazin
A józan ész nevében (e-könyv)
e-könyv
ISBN: 9786155164583
Kiadó: Századvég
Megjelenés: 2018-04-24
Oldalszám: 164
Formátum: e-könyv
Kategória

A józan ész nevében (e-könyv)

0 (0)

„…Egyik ​erő az államszocializmus, a másik a nagytőke. Ők ketten egy szellem immár, s hamarosan egy testté is lesznek. Mivel nem hisznek a megosztásban, nem maradhatnak megosztva. Mivel csak az egyesülésben hisznek, maguk is egyesülni fognak. Egyikük ezt jelenleg szolidaritásnak hívja, a másik konszolidációnak. Úgy tűnik, csak addig kell várnunk, míg mindkét szörnyeteg megtanulja konszolidaritásnak mondani. De bárhogy is nevezik, afelől nem lesz semmi kétség, milyen jellegű világ lesz az, amit ezek ketten létrehoznak. Egyre mozdulatlanabb és megszokottabb lesz. A szervezettség, a szindikáció, a szabványosítás világa lesz.

Ha bármi kikövetkeztethető a történelemből és az emberi természetből, tökéletesen biztos, hogy a zsarnokság egyre zsarnokibb lesz, és hogy az árucikkek egyre silányabbak lesznek. A magánügyek immár a legrosszabb értelemben közösek, vagyis személytelenek és embertelenek. A közügyek már a legrosszabb értelemben magánüggyé váltak, vagyis rejtélyesek, titkosak és túlnyomórészt korruptak. Az újfajta üzleti hatalom mindent egyesíteni fog, s ezzel minden olyan igyekezetet aláás, amely egy jobb világra irányul.”

Több mutatása
Várható szállítás: 2–7 munkanap
Kívánságlistára
Kedvezményes
szállítás 10 000 Ft-tól
Több ezer
átvevőpont
Naponta
bővülő kínálat
10% kedvezmény az
előjegyezhető könyvekre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
A ​vándorló kocsma (e-könyv)
5%
e-könyv
Chesterton G. K.

Borító ár:

Akciós ár:

3 791 Ft
Kosárba
Mi a baj a világgal? (e-könyv)
5%
e-könyv
Chesterton G. K.

Borító ár:

Akciós ár:

2 176 Ft
Kosárba
Brown atya nyomoz (e-könyv)
5%
e-könyv
Chesterton G. K.

Borító ár:

Akciós ár:

2 432 Ft
Kosárba
A Szökevény Kocsma (e-könyv)
5%
e-könyv
Chesterton G. K.

Borító ár:

Akciós ár:

2 176 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Láthatatlan nők (e-könyv)
5%
e-könyv
Perez Caroline Criado

Borító ár:

Akciós ár:

2 841 Ft
Kosárba
Homo Deus (e-könyv)
5%
e-könyv
Harari Yuval Noah

Borító ár:

Akciós ár:

2 841 Ft
Kosárba
A csepp (e-könyv)
5%
e-könyv
Éber Márk Áron

Borító ár:

Akciós ár:

1 710 Ft
Kosárba
Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás (e-könyv)
5%
e-könyv
Pogátsa Zoltán

Borító ár:

Akciós ár:

2 746 Ft
Kosárba
Tömegparanoia 2.0  (e-könyv)
5%
e-könyv
Krekó Péter

Borító ár:

Akciós ár:

2 659 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.alomgyar.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard