Csapdalakó (e-könyv)

Ezek a lények jól röpülnek, de viszonylag nehéz testük miatt csak nagy nekifutás után képesek a levegõbe emelkedni. Ha megpróbálják, nem is kell a szárnytõre csapni, elég, ha csak eléjük tesszük a rudat, máris megzavarodnak, lépést tévesztenek, és a földön, a havon maradnak. Ha eleget lépdeltek, akkor pedig egyszerûen behúzzuk a rudakat és hagyjuk õket elrepülni.(Aztán a rudak végére mézgát kenünk, hogy azzal szedegessük össze óvatosan a véletlenül lehullott angyaltollakat. Most kilójáért akár egymilliót is adnak a feketepiacon.) (Részlet az Az angyalnyom címû novellából.) A királyság a sikethez hasonlít, aki csak olyan erdõben érzi jól magát, amelyikben tudja, hogy csönd van. Meg veremben, meddõ bányában, házmélyi ágyban, vastag takarók alatt. Egy vakhoz, amelyik csak a sötétben nem alszik, és a lámpák melegétõl is fél. A királyság hozzád hasonlatos, ha siketek és vakok élnek a házadban, valamint hülyék és nyomorodottak, buták és elvetemültek. És nem jóság van benned, hanem csak békesség, vagy már az se. Egyszerûen csak megfáradtál, és már csak azért óvod a rendet, mert semmi nincs, amirõl azt gondolod, hogy jobb volna másképp. Várod a vakságot és a siketséget, a leprát és a belülrõl rágcsálkodó vérmeket, az agyad töppedését, és mosolyogsz, csukott szemmel, mint aki szerelmeskedve ébred. (Részlet a Peremkirályság címû novellából.)